Ugrás a tartalomra
Dr. Kaszás Beáta PhDpszichiáter szakorvos
Menü

Rólam

Dr. Kaszás Beáta PhD

pszichiáter szakorvos

Dr. Kaszás Beáta mosolyogva, a rendelőjében

Azt hiszem, a jó pszichiátriai ellátás egyik legfontosabb alapja a maximális figyelem: figyelem arra, hogy mit mond a hozzám forduló – és arra is, amit talán nehéz kimondani.

Orvosként fontos számomra, hogy ne csak tüneteket és diagnózisokat lássak, hanem megértsem azt az embert is, aki velem szemben ül. Hiszem, hogy minden történet egyedi, ezért nincs mindenki számára egyformán jó megoldás sem.

Alapvetően nyitott, közvetlen és kíváncsi ember vagyok. Szeretek kérdezni, összefüggéseket keresni és megérteni, mi húzódik egy-egy nehézség mögött. A rendelésen számomra nemcsak az fontos, hogy megfelelő szakmai döntések szülessenek, hanem az is, hogy közben Ön biztonságban érezhesse magát, merjen kérdezni, és olyan dolgokról is beszélhessen, amelyekről talán máshol nehéz.

Nem gondolom, hogy a pszichiáter feladata az, hogy megmondja valakinek, hogyan kellene élnie. Sokkal inkább közös gondolkodásban hiszek: abban, hogy együtt próbáljuk megérteni a problémát, áttekintjük a lehetséges utakat, és olyan megoldást keresünk, amely az Ön életében is működőképes.

Szakmai utam

2009-ben szereztem általános orvosi diplomát a Pécsi Tudományegyetemen. Pályám első éveiben pszichoszomatikus és magatartástudományi kutatásokkal foglalkoztam, majd a betegellátás felé fordultam. Dolgoztam rehabilitációs és szocioterápiás, valamint akut pszichiátriai osztályon is, így a pszichiátria különböző területein szerezhettem tapasztalatot, mialatt pszichiáter szakorvossá váltam. 2020 óta járóbeteg-ellátásban dolgozom. Emellett tudományos munkámat is folytattam, amelynek eredményeként 2021-ben PhD-fokozatot szereztem a Pécsi Tudományegyetemen.

Magyar nyelven fogadok pácienseket.

Ha most azonnal segítségre van szüksége

A magánrendelés előjegyzés alapján működik, sürgősségi pszichiátriai ellátást nem biztosít. Krízishelyzetben kérem, ne várjon az időpontra vagy az e-mailes válaszra.

Krízishelyzetben ne maradjon egyedül a problémával: kérjen azonnali segítséget.